Tegnap délután a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban játszottuk a Soha, senkinek című előadásunkat. A nagyjából ötven fős közönségben a másodikos és harmadikos voltak többségben, volt egy-két elsős diák is, de még végzősök is, a párhuzamosan folyó szalagavatós táncpróba ellenére.
Soha, senkinek

A Nézőművészeti Kft. és a MaNNa közös produkciója
60 perc + 60 perc feldolgozó beszélgetés pszichológus szakértővel
A Nézőművészeti Kft új tantermi produkciója egy nagyon komoly drámai anyagot dolgoz fel. Egy kortárs német regény Beate Teresa Hanika: Soha senkinek című művéből inspirálódva egy dokumentalista hitelességű előadás létrehozása volt a szándékunk.
Egy fiatal lány mesél a gondolatairól, érzéseiről, a családjával lévő ellentmondásos kapcsolatáról. Arról, hogyan kezdte megismerni a szerelmet és a férfinő kapcsolat intimitásra épülő aspektusait. Majd szép lassan felszínre tör az eltitkolt múlt is. S megjelenik a nagyapa, aki nem más, mint a kislány múltjában lévő sötét alak. A férfi zaklatásának kitett lány a családjára nem számíthat, egyedül kell feldolgoznia azt, ami történik vele. Miként lehet túllépni egy ilyen erős gyermekkori traumán? Miért fontosabb a látszat megőrzése, mint egy gyermek őszintén fájdalmas segélykiáltása? Hogyan válhat egészséges felnőtté, egy gyermekként mély traumát átélt kislány?
Reményeink szerint a diákközönség számára az előadásban játszó színésznők közvetlensége és az előadás személyes hangvétele egy, a megszokottnál jóval nyitottabb és őszintébb párbeszédet generálhat a családon belüli erőszak tabusított témájáról.
(előadásfotók: Torják Orsi)
Szereplő
Rendező
Kapcsolódó tartalmak
Huszonötödik alkalommal volt látható tegnap a tavalyi évadban bemutatott, a családon belüli bántalmazás témáját körüljáró Soha, senkinek című előadásunk. A darabot rendszeresen játsszuk a Thália Színházban, középiskolákban és vidéki színházakban, fesztiválokon.














